A baseball hiába Amerika nemzeti sportja, filmes árucikként nem taksálták sokra, ezért Ron Sheltonnak is nehéz volt befektetőt találnia alkotásához. A Baseball bikák az első volt Shelton sport témájú rendezései között, ám nem várt sikere egyből a műfaj szakértőjévé avatta. A forgatókönyvön még Kurt Russell segédletével kezdett el dolgozni. Úgy volt, hogy ő is kapja a főszerepet, ám végül Kevin Costner lett a befutó. Russell ezt nem vette a szívére, még rajongói levelet is írt kettejüknek a filmet látva! Sheltonnak keményen meg kellett küzdenie, hogy Tim Robbins játszhassa az ifjú tehetséget. Már a lelépéssel fenyegetőzött mire a stúdió beleegyezett. A szerelmi háromszöghöz kellett egy nő. Susan Sarandon ráhajtott az áhított szerepre, ami nem csak sztárcsinálónak bizonyult, de közben még Tim Robbinsszal is tartósan összemelegedett. 

A Baseball bikákat nálunk csak a rendszerváltás után, 1990 augusztusában mutatták be a rövid életű Saturnus Film forgalmazásában. Lényegében ez vezette be a hazai moziközönséget ennek a sportnak a világába. A hatására egy sor baseballos mozi született, azonban a film még ennyi év elteltével is eredetinek hat. Ron Shelton nem a szokásos történetet meséli el az esélytelen csapat inspiráló diadaláról. Filmjében a sportból lassan kiöregedő Crash Davist (Costner) csak azért veszik fel, hogy gatyába rázza az ifjú reménységet, Bombát (Robbins), akinek a karja egymillió dollárt ér, ám az agya legfeljebb öt centet. Egy évadon keresztül követjük nyomon kettejüket Annie Savoy (Sarandon) szemén keresztül, aki vallásos meggyőződéssel viseltet a sport iránt és egyfajta baseball gruppiként a szárnyai alá veszi a fiatal bikát, miközben a szíve az öreghez húz. 

Bomba egy akkora tulok a filmben, hogy az már szinte művészet. Nem csoda, hogy Shelton ragaszkodott Robbinshoz, mert a színész olyan szerethetően képes adni a hülyét, ami egy külön adottság! A film abszolút sztárja persze Kevin Costner. Ő minden sármját latba vetve alakítja a mentort, aki legszívesebben pofán csapná neveltjét. Az olykor ízes káromkodásokban lubickoló szóváltások hála Shelton penge dialógusainak és humorának a Baseball bikák fénypontjai közé tartoznak. Maga a szerelmi háromszög inkább csak okés, ami nem Sarandon hibája. Lehet drukkolni annak, hogy a főszereplők összejöjjenek, ám akkor tűnik ki igazán, hogy nem ez adja a film szívét és velejét, amikor végre sor kerül rá.

A Baseball bikák egyszerre szeretve és ironizálva ábrázolja ezt a sportot, mint életformát. A játékosok babonáit, belső bizonytalanságát, elúszó álmait kapja el úgy, hogy valódibbnak tűnik azoknál a lehetetlen sikereket elregélő későbbi baseball-filmeknél, melyek elvileg igaz történet alapján készültek. Ron Shelton tudja, hogy a sportolók választotta élet milyen hálátlan és kegyetlen bír lenni, mégis őszinte csodálattal tekint rájuk. Agyafúrt közönségfilmesként keserédes történetét vidáman, szerelemmel átitatva adja elő. Odafigyel rá, hogy pórul járó szereplőit is valamilyen szinten kárpótolja a megdicsőülés elmaradásáért. A Baseball bikákat nagyon könnyű megkedvelni, még akkor is, ha nem értjük, hogy mi az ördög zajlik a pályán.