A John Badham (Zsarulesen) tanítványaként kezdő rendező, D.J. Caruso és az ekkor még nem a botrányairól ismert Shia LaBeouf előző összefogása, a Disturbia a Hátsó ablak gyengén titkolt, de meglepően sikeres újrafeldolgozása volt. A jóval nagyobb léptékű Sasszem már vagy fél tucat film történetét gyúrja egybe szintén Hitchcock életművének darabjaitól A közellenségen át egészen a tudományos fantasztikumig elmerészkedve. A mindent szemmel tartó nagy testvér ezúttal egy őrült rohanásnak lesz a bábmestere. Shia LaBeouf  és Michelle Monaghan játsszák a filmben a két vétlen áldozatot, akiket egy ismeretlen női hang szólít fel, hogy legyenek a kulcsfigurái egy terrorakciónak, melyhez bármilyen adathálózatot illetve elektronikus eszközt képes felhasználni. Hiába próbálnak, nem bújhatnak el előle, a kormányügynökségek pedig máris a nyomukban vannak. Nem marad hát más választásuk, mint engedelmeskedni és lehetőleg túlélni a rájuk hárított veszélyes feladatok sorát anélkül, hogy sejtenék azok pontos célját.

A Sasszem nem sokat vacakol és a főszereplőkkel szembeni empátiát kiharcolni próbáló családi gondok felvázolása után egyből belekezd az észvesztő kalandba. Egymást érő lehetetlen akciók és menekülések sorával bombáz, melyeket Brian Tyler energikus zenéjével fokoz a maximumig. Ebben a filmben a tempó diktál, így a mű bár lecsúszik arról, hogy komplexé váljon, de unatkozni azt nem hagy. Egy-egy drámai szünet akasztja meg csupán az útjára indított féktelen lavinát. Amiben a rendező, D.J. Caruso nem jár sikerrel, hogy valós veszélynek állítsa be a számítógépes összeesküvést. Az önálló életre kelő markológépek és a kedv szerint irányított közlekedési lámpák világa inkább hat a producerként közreműködő Steven Spielberg fantáziával teli játszótereként. Ez persze nem zárja ki, hogy a látványt és feszültséget rendesen felturbózzák velük, éppen csak a vágások sűrűségéből vehették volna vissza. A mindent látó szuperszámítógép se más fantasztikus környezetükben, mint egy képregényes főgonosz, aki már oly sokszor betöltötte ezt a posztot, hogy megjelenésében is egy régi ismerőst lehet üdvözölni.

Shia LaBeouf felnőttes arcszőrzetével is ugyanazt az ideggörcs tinédzsert alakítja, akit a Transformersekben, de teszi ezt a tőle elvárható intenzív átéléssel. Michelle Monaghan az egyedülálló, kemény anya sablonjával küzd és nem utolsó sorban természetességének köszönhetően megnyeri a csatát. Billy Bob Thornton, mint az őket üldöző FBI-ügynök A szökevény óta elszaporodott Sam Gerard-klónok sorát gyarapítja szerepével, amit azzal tesz megbocsáthatóvá, hogy beleadja a saját egyéniségét. A film szinte egyfolytában pengeélen táncol, mégis jól bejáratott gépezet módjára működik. Ez persze nem igaz, ha a logika felől közelítjük meg, mert bár arra első hallásra okosan hangzó választ ad, hogy miért pont két civilnek kell végrehajtania egy akciót, ami még James Bondon is kifogna, de nem kell sokáig utánagondolni, hogy kilógjon az a bizonyos lóláb. A Sasszem egy önmagát se túl komolyan vevő fantasztikus mese, amelyhez nem is érdemes másként állni, mert az az egyébként garantált könnyed szórakozás azonnali halálát jelenti.