A kalózvideózás magyar hőskorszakában három farkasemberes film vándorolt kézről-kézre, néha össze is keveredve a fejekben: az Üvöltés, az Egy amerikai farkasember Londonban és az Ezüst pisztolygolyók. Míg az előbbi kettő megbecsült kult-klasszikus lett, az utóbbit legfeljebb a megszállottabb Stephen King-rajongók tartották becsben. Az Üvöltésnek a műfaji szabályokra való fittyet hányásával és az Egy amerikai farkasember... humorával szemben az Ezüst pisztolygolyóknak látszólag nincs semmi aduásza. Csupán a '80-as évek iránti nosztalgia felfutásával kezdték elismeréssel felemlegetni a horror mesterének tartott író hozzájárulását a farkasember mítoszhoz, amiben az is benne volt, hogy nem sikerült túl sok friss kedvenccel megtámogatni az alá tartozó filmek sorát.

Az Ezüst pisztolygolyók mögött az a Dino De Laurentiis állt, aki ebben az időben egymás után szállította a költséges bukásokat. A megalomániás producer több King-regény megfilmesítésére is rátette a kezét, melyeknek általában már az előkészületei is szerencsétlenül alakultak. Ezúttal se volt másként. De Laurentiis szokásához híven összerúgta a port a kiválasztott rendezővel, Don Coscarellivel (A vadak ura), a munkát pedig annak a Daniel Attiasnak adta, akinek addig csupán másodstáb direktori tapasztalatai voltak. Ebben a minőségben kétszer is együtt dolgozott Steven Spielberggel, így bemutatkozó rendezését is szerette volna az ő szellemében megcsinálni. De Laurentiis bár ragaszkodott ahhoz, hogy a film kellően véres legyen, Attias is érvényesítette az akaratát, az Ezüst pisztolygolyók így spielbergi módon gyerekszemmel közelített a farkasember témához.

Főszereplőnk a mozgássérült Marty (Corey Haim - Az elveszett fiúk), akinek meggyőződésévé válik, hogy a kisvárosban elharapózó gyilkosságokért egy farkasember felel. A történetet elbeszélő nővérével (Megan Follows), később pedig hitetlenkedő bácsikájával (Gary Busey) kiegészülve együtt próbálnak rájönni, hogy ki lehet a lakók közül a szörny. A forgatókönyvet a kihulló jelöltek után maga King vetette papírra, aki jellegzetes, rendkívül élő karaktereivel népesítette be a rémmesét. Természetesen akad megint legalább egy alkoholproblémával küzdő szereplő és egy vallásos képmutató is. Azt, hogy ki lehet a farkasember nem nehéz kitalálni, ám fokozatos lelepleződése ad egy szépen kibontott rejtélyes hangulatot. 

Daniel Attias tapasztalatlanságára rácáfolva tartja egyben a filmet, az abszurdabb pillanatokat, mint a pap rémálma, is sikerrel áthidalva. A szereposztás meglepően erős. Corey Haim gyerekszínészi tehetségét ebben a korai, nehezebb szerepben is bizonyítja. Gary Busey lopja a showt, amikor csak teheti. Rajta kívül több kedvelt karakterszínészt fel lehet fedezni, mint például Terry O'Quinnt a Lostból. Kisebb spoilerezés mellett tudom csak dicsérni Everett McGillt, akitől már akkor összecsinálja magát az ember, amikor még át se változott! Látványos jellembéli torzulást párosít a fizikaihoz. Farkasember formáját több kritika érte, hiába felelt érte az E.T. Oscar-díjas maszkmestere, Carlo Rambaldi. De Laurentiis is utálta a medveszerű dizájnt, azonban King ragaszkodott hozzá. A rendező ügyesen rejtegeti előlünk és csak a végkifejletben mutatja meg teljességében farkasemberét, melynek vitatható külseje így nem von le komolyan a film élvezhetőségéből. 

Annak ellenére, hogy az Egy amerikai farkasember Londonban és az Üvöltés szokta kapni a dicsfény javát, megkockáztatom, hogy az Ezüst pisztolygolyók a legjobb a trióból. Stephen King mesélői tudása, a Spielberg ihletésű rendezés és a kiváló szereposztás okán egy olyan horrort kapunk, ami nem forradalmi effektjeivel, hanem szerethető karaktereivel és magával ragadó történetével állja ki az idő próbáját. Mikor elszabadul a szörny, a film nem finomkodik. Jó érzékkel adagolja a borzalmat és a feszültséget. Az egyik gyilkosságot, a főszereplő barátjának a megölését olyan finoman ábrázolják, hogy csak a tragédiát lássuk benne. Kár, hogy később szinte teljesen megfeledkeznek róla a bosszúvágyó apával együtt. Az Ezüst pisztolygolyók messze van a tökéletestől. Az alkotók némely döntésébe, például a szörny külsejét illetően, joggal lehet belekötni, mégis ott a helye a legsikerültebb farkasemberes horrorfilmek szűk létszámú klubjában.