Autózgatás híres emberölések helyszínére a hátsó ülésen egy többszörös gyilkossal. Ezzel a sztorival könnyű lehetett felkelteni a stúdiók érdeklődését, különösen A bárányok hallgatnak gigantikus sikere után. A magyar változatban "A halál nem utazik egyedül" alcímmel kiegészített Kaliforniát eredetileg fekete komédiának szánták, ám a rendezésre felfogadott Dominic Sena képbe kerülésével fokozatosan komor thrillerré alakult át. A filmet a moziközönség így is elkerülte. Közben azért kapott pár kisebb díjat, ma már pedig leginkább arról nevezetes, hogy a szárnyait bontogató Brad Pitt sorozatgyilkost játszik benne.

Az nyilvánvaló, hogy Pitt a filmmel azt próbálta elérni, hogy ne kizárólag a két szép szeméért foglalkoztassák. Előnytelen szakáll és zsírtól lógó haj mögé bújva, nagyokat horkantva játssza hát a végtelenül tahó Early Grayce-t. Bármilyen szokatlan így látni a színészt, ettől még a karaktere nem lesz izgalmas. Annyira látványosan nyomják a tanyasi bunkó oldalát, hogy nem lesz több, mint egy agyatlan bűnöző, aki bele se gondol a tetteibe. Útitársainak és nekünk hiába volnának kérdéseink vele kapcsolatban, meg kell elégednünk annyival, hogy egy őrült vadbarom. Pitt egy-két alkalommal megvillantja, hogy tud félelmetes lenni, azonban Early Grayce az esetek túlnyomó többségében csak visszataszító.

A filmet Juliette Lewis emeli magasabb szintre, aki olyan érzékenyen játssza a gyilkos együgyű barátnőjét, hogy érdekesebb egyéniséggé válik nála. Az íróknak több róla a mondanivalójuk, így a személyiségét is jobban árnyalják. David Duchovny (X-akták) kevés figyelemreméltó mozis szerepléseinek egyikét köszönheti a Kaliforniának, amiben a sorozatgyilkosságok bűvöletében élő intellektuelt játssza. Ez rengeteg labdát dob fel a készítőknek, melyeket aztán egytől-egyig hagynak a földre pottyanni. Hasonulása a gyilkoshoz éppen úgy sehová se fut ki, miképp arra is képtelen, hogy érdemi válaszokat húzzon ki belőle. Duchovny megmarad felejthető rezonőr figurának, aki a végkifejletben ügyetlenkedve megteszi azt, ami a főhős dolga és megmenti a szerelmét (Michelle Forbes).

A művészi igényeit ekkor még nem zaciba vágó rendezőnek, Dominic Senának ugyan alig volt ideje a forgatás tempójában egy-egy helyszínre, mégis rendkívül élővé tudta tenni a négyes utazásának állomásait. A képi világ részletesen kidolgozott. Sena alaposan ráfeküdt, hogy átadja az atmoszférát. Az, hogy inkább a külsőségekben lakozik az erőssége meglátszik a leszámoláson. Az erre a célra választott hely - egy elhagyatott atomkísérleti műváros - roppant egyedi, ám, ami zajlik benne az kiábrándítóan szokványos. Brutális a film, mégis visszahőköl mikor igazán sokkolhatna. A Kalifornia meglehet többnek indult, de végül beleolvadt az ekkoriban tucatjával gyártott pszicho-thrillerek sorába. Színészei és a témája miatt megér egy misét. Az alapsztori elég ütős ahhoz, hogy fenntartsa az érdeklődést. A bátortalan és felszínes kifutás az, ami rávilágít arra, hogy valójában milyen keveset kezdett a benne rejlő lehetőségekkel.