Elvis Presley nem csupán zenéjével, hanem egyéniségével is maradandó nyomot hagyott az amerikai kultúrán. Sajátos öltözködése és beszédmodora életet adott az imitálásának, ami külön foglalkozássá nőtt. Számos film reagált a jelenségre a maga módján, de egy se különösebben, mint a Milliókért a pokolba. A videóklipesként nagyágyúnak számító, de a mozik világában csak a küszöbig jutó Demian Lichtenstein alkotásában Elvis-imitátorok rabolnak ki egy las vegasi kaszinót. Már az hihetetlen, hogy ezt a filmötletet elég jónak találták ahhoz, hogy "elvileg" 62 millió dollárt áldozzanak rá, ám az még ennél is furcsább, hogy sikerült megnyerni hozzá egy rakás neves színészt, köztük Kurt Russellt és Kevin Costnert.

Egyikük se volt épp a topon, amikor elvállalták a filmet. Russell A katona méretes zakója után három éves szünetet tartott, Costner hírnevét pedig olyan drága kudarcok tépázták meg, mint A jövő hírnöke. A Milliókért a pokolba mögött álló Franchise Pictures leginkább arról nevezetes, hogy vezetői túlszámlázással csalták el a befektetők pénzét. A részben egy B-kategóriás színész, Andrew Stevens által alapított stúdió a Lichtenstein alkotását is érintő botrány ellenére még évekig működött tovább. Csupán 2007-ben kértek csődvédelmet. A film producere egyedül a bíróságon látott pénzt belőle, a mozikban nem. Az utómunkák során Russell és Costner állítólag összekülönböztek a hangvételt illetően, ezért mindketten összevágták a maguk verzióját. Russellé természetesen a maga karakterére valamint a humorra koncentrált, Costneré az akcióra.

A végső változat egy igazi mutáns, iskolákban kéne tanítani, mint elrettentő példát, hogyan ne rakjunk össze egy filmet! Ha volt is valaha esély rá, hogy a történet működhessen, az a vágószobában elveszett. Lichtenstein hajlamos vizuálisan túlspilázni a jeleneteket, ami szándékával szemben ahelyett, hogy dinamikát adna, inkább az amatőrségét emeli ki. Akik ebbe a káoszba igyekeznek minőséget vinni azok a színészek. Kurt Russell gyerekként nem csak együtt játszott egyszer a Királlyal, hanem később meg is formálta őt egy tévéfilmben, így nem jelent neki gondot hozni a stílusát. Erre a vártnál kevesebbszer nyílik lehetősége, nagyrészt az alapvetően jólelkű simléder kliséjével kell beérnie. Costner meglepően nagy elkötelezettséget mutat aziránt, hogy Elvis pszichopata változatának fényében sütkérezzen. Nem múló kedvvel gátlástalankodja végig a szerepét.

A véresen alakuló rablást követően beindul az útifilmmel egybekötött ki ver át előbb kit játék. Ennek során hamar lemorzsolódnak ismertebb színészek is, míg mások eleve olyan kis teret kapnak (például a humorista Jon Lovitz vagy a rapper Ice-T), hogy a felbukkanásuk értelme is megkérdőjeleződik. Russell kapcsolata az élelmes anyukát alakító Courteney Coxxal, illetve az ő tenyérbemászó fiával hasítja ki a legnagyobb szeletet a cselekményből, ám ez is fárasztó és kiszámítható fordulatok mentén terelődik. A zagyva ritmus, a következetlen hangulatváltások és bizarr ötletek áradatában az egyetlen biztos szórakoztatási pont Costner ámokfutása. Ez már szinte megmenti a filmet, de legalábbis bizonyos fokig élvezhetővé teszi.

Amikor a nyitányban két animált skorpió csap össze az Elvis Presley színvonalától finoman szólva is távol eső zenére már érezni, hogy itt sok jóra nem érdemes számítani. A Kurt Russell kontra Kevin Costner párharcra lehetett volna építeni, azonban elmarad a remélt hirig. A végjátékban Russell nem is vesz részt. A film egyedüli klasszis pillanata mikor a stáblista alatt a színész végre teljes Presley-üzemmódra kapcsolva előadja a Such a Nightot. Mivel ez klip megtekinthető a youtube-on, végképp nem érdemes vesződni Lichtenstein mellényúlásával. Nem állít méltó emléket se Elvisnek, se pedig többre érdemes színészeinek.