Volt idő mikor a francia származású, mégis inkább a nemzetközi színtéren mozgó rendező, Jean-Jacques Annaud folyamatosan meglepetéseket tudott okozni. Legyen az egy középkori kolostor falai között játszódó krimi (A rózsa neve) vagy egy vadállat szemszögéből elmesélt történet (A medve), különleges filmre lehetett tőle számítani. Ezért is fogadták sokan csalódással a Hét év Tibetbent, ami, ha nem is nevezhető megalkuvásnak, de egy határozottan régimódi filmeposz lett, amit ugyanígy megrendezhetett volna David Lean vagy Steven Spielberg is. A történet főszereplőjéről, Heinrich Harrerről röviddel a premier előtt kiderült, hogy nem csak lazán kötődött a náci rezsimhez, ahogy azt a film ábrázolja, hanem az SS tagja volt. Az őt játszó Brad Pittet se kímélték. Épphogy kiheverte ír akcentusának körberöhögését Az ördög magában, máris német kiejtését cikizték halálra. 

A mi figyelmünket nem kell, hogy elvonja Pitt kétes hangjátéka hála Selmeczi Rolandnak, aki ezúttal is elsőrangú megszólaltatója volt. A Hét év Tibetben távolról egy lassú, Oscar-vadász filmnek tűnhet, azonban meglepően mozgalmas. Mielőtt Harrer találkozna egyáltalán a Dalai Lámával, majdnem megmássza társaival a Himaláját. Megszökik egy fogolytáborból, kalandos úton bejárja Indiát és még egy szerelmi háromszögből is kiveszi a részét. A több, mint két óra olykor még kevésnek is tűnhet. A forgatókönyvíró és a film vágója keményen sűrítenek, hogy a történetbe beleférjen Harrer sokáig meglehetősen arrogáns személyiségének formálódása, valamint Tibet kultúrájának és Kína általi megszállásának a krónikája. Az előbbit leginkább a David Thewlis alakította sorstársával kialakuló barátsága szolgálja. Az angol színész lejátssza amerikai kollégáját, akinek elő-előtűnnek korlátai a rá nem mindenben passzoló szerepben. A film oly sokat elidőz Brad Pitt aranyló fürtjein, hogy azt hihetnénk a fodrásza magához ragadta a kamerát. 

Thewlis bár idővel háttérbe kerül, de szép kerek ív jut neki a filmben. Valójában ő az, aki beolvad a helyi kultúrába, míg a főszereplő megmarad annak, ami mindig is volt: kívülállónak. A film második szakaszában kialakuló kapcsolata a Dalai Lámával jórészt mentes a spiritualitástól. Harrer sosem látott fiát pótolja a még gyerek lelki vezetővel. Nem a megvilágosodás, hanem a családjához való visszatalálás felé lépked. A Hét év Tibetben mikor történelmi távlatokra vált többet próbál markolni annál, amit fogni tud. A maga leegyszerűsített, de a lényeg felett nem elsikló módján foglalja hát össze, hogyan igázta le Kína a békés országot. Annaud akkor tud egyéni atmoszférát csempészni a filmbe mikor a buddhista szertartásokat és a csodás tájban elvesző szereplőket mutatja. Aki nem a legjobb formáját nyújtja, az John Williams. Amilyen kiemelkedő az operatőri munka, épp olyan felejthető lett az ő zenéje. A Hét év Tibetben nem nagy film. Szeretne az lenni, magán viseli a nagyság vonásait, azonban csak egy szépen megcsinált hollywoodi eposz.