Keanu Reevest most már inkább akcióhősként ismeri a közönség, viszont kezdetben mindent elkövetett a beskatulyázás ellen. Játszott művészfilmben és vígjátékban. Független produkcióban és nagyköltségvetésű horrorban. A Pár lépés a mennyország révén ismét új területre merészkedett. A film rendezője, Alfonso Arau szintén a maga útját járó, egyéni figura. Komikusként akadt több kisebb-nagyobb feltűnése, melyek közül talán a legemlékezetesebb a kalandregény rajongó betyár volt A smaragd románcában. Előző alkotásáért, a hazájában forgatott a Szeress Mexikóbanért odáig és vissza voltak a kritikusok, így logikus lépés volt, hogy Hollywoodban is megmutassa mit tud a kamera mögött. 

Sam Peckinpah kivívta magának A vad bandával a zseniális jelzőt, ám néhány év alatt felégette maga mögött szinte az összes hidat. Alkoholizmussal párosuló nehéz természete okán alig maradt, aki hajlandó lett volna alkalmazni a rendezőt. Ekkor került a látóterébe A gyilkosok krémje, melyet jobb helyzetből nagy valószínűséggel passzolt volna. A forgatókönyv távol állt a mesterműtől, azonban ez a bérmunka arra épp megfelelőnek tűnt, hogy megmutassa nem vesztette el a tehetségét. James Caan jobb meggyőződése ellenére vállalta el a főszerepet, amit utóbb a legrosszabb döntései közé sorolt. Ezek alapján úgy tűnhet, hogy A gyilkosok krémje recept a katasztrófára, azonban minden ellene szóló tény dacára egy kisebb rejtett gyöngyszem mind Peckinpah, mind Caan életművében.

Gene Hackman a '80-as években egymás után forgatta a filmeket, melyekre egy-két kivételtől eltekintve nem volt túl büszke. A Kereszttűzbenre úgy írt alá, hogy az elmúlt esztendőben nem kevesebb, mint öt produkcióval jött ki, amik között azért akadt egy Oscar-jelölt krimi (Lángoló Mississippi) és egy Woody Allen rendezte dráma (Egy másik asszony). Nem volt jobb helyzetben Tommy Lee Jones sem, aki ekkoriban még tévéfilmeken tengődött. Miután a következő évtized mindkettejüknek fellendülést hozott újra előkaparták közös akciófilmjüket, amit pont az az Andrew Davis rendezett, aki Jones meghatározó szerepét, A szökevény üldözőjét is dirigálta. Ezúttal az üldözöttet, egy politikai merényletre készülő gyilkost játszik, akinek a Hackman alakította katona ered a nyomába. 

Ugyanabban az évben, hogy Kevin Costner mennybe ment a Farkasokkal táncolóval kijött egy másik filmmel is, melyet nem más rendezett, mint a szintén a pályája csúcsán lévő Tony Scott (Tiszta románc). A Jim Harrison írásából született alapanyag erős volt, sokáig a legmenőbb rendezők kapkodtak érte, a Revans mégis a süllyesztőben végezte. Mindmáig Costner és Scott kevéssé ismert filmjei közé sorolható, melyen nem sokat változtatott, hogy a direktor összevágott belőle egy feszesebb verziót is. A történet alapjaiban szokványos: a szolgálatból visszavonuló vadászpilóta befolyásos jóbarátjához (Anthony Quinn) érkezik látogatóba és beleszeret annak fiatal feleségébe (Madeleine Stowe), azonban viszonyukat a férj kegyetlenül megtorolja. Costner félholtra verve a sivatagban találja magát és miután felépül, elhatározza, hogy megkeresi a tőle elszakított nőt.

A jó visszajelzés megmenthet egy filmet, mint tette azt Carl Franklin krimijével is, amit a stúdió a videókölcsönzők alsó polcaira akart eltemetni. Az elismerések hatására az Egy rossz lépés a reméltnél nagyobb kört futhatott és bár nem szedték szét érte a mozikat, adott egy lökést az alkotók karrierjének. Köztük megtaláljuk az addig mellékszereplésre kárhoztatott, nagyszerű Bill Paxtont és a későbbi Oscar-nyertes Billy Bob Thorntont, aki a forgatókönyv megírásából is kivette a részét. A történet egy látszólag egyszerű esetből indul ki: három kispályás bűnöző egy mészárlás útján csinos adag kokóra tesz szert, a nyomok pedig arra utalnak, hogy az egyikük eldugott szülővárosában akarják meghúzni magukat. Itt azonban már várják őket a zsaruk a bizonyítani vágyó helyi seriff (Paxton) közreműködésével, akit személyes szálak kötnek az egyik bandataghoz.

A jelentősebb Sherlock Holmes-feldolgozások között elsőként foglalkozott Arthur Conan Doyle detektívhősének fiatal éveivel Steven Spielberg produkciója. A forgatókönyvet író Chris Columbus aggódott is, hogy a rajongók keresztre feszítik ezért, azonban ennél sokkal rosszabb történt. Az ifjú Sherlock Holmes és a félelem piramisa egyszerűen nem érdekelte az embereket. Ma is leginkább amiatt szokták emlegetni, mert ez volt az első film, amelyben egy számítógép segítségével életre keltett figura látható. Hiába a neves alkotógárda, a kritikusok se voltak kíméletesek, akik úgy vélekedtek, hogy hiba volt effektekkel teletömni Holmes világát.

Volt idő mikor a francia származású, mégis inkább a nemzetközi színtéren mozgó rendező, Jean-Jacques Annaud folyamatosan meglepetéseket tudott okozni. Legyen az egy középkori kolostor falai között játszódó krimi (A rózsa neve) vagy egy vadállat szemszögéből elmesélt történet (A medve), különleges filmre lehetett tőle számítani. Ezért is fogadták sokan csalódással a Hét év Tibetbent, ami, ha nem is nevezhető megalkuvásnak, de egy határozottan régimódi filmeposz lett, amit ugyanígy megrendezhetett volna David Lean vagy Steven Spielberg is. A történet főszereplőjéről, Heinrich Harrerről röviddel a premier előtt kiderült, hogy nem csak lazán kötődött a náci rezsimhez, ahogy azt a film ábrázolja, hanem az SS tagja volt. Az őt játszó Brad Pittet se kímélték. Épphogy kiheverte ír akcentusának körberöhögését Az ördög magában, máris német kiejtését cikizték halálra. 

A baseball hiába Amerika nemzeti sportja, filmes árucikként nem taksálták sokra, ezért Ron Sheltonnak is nehéz volt befektetőt találnia alkotásához. A Baseball bikák az első volt Shelton sport témájú rendezései között, ám nem várt sikere egyből a műfaj szakértőjévé avatta. A forgatókönyvön még Kurt Russell segédletével kezdett el dolgozni. Úgy volt, hogy ő is kapja a főszerepet, ám végül Kevin Costner lett a befutó. Russell ezt nem vette a szívére, még rajongói levelet is írt kettejüknek a filmet látva! Sheltonnak keményen meg kellett küzdenie, hogy Tim Robbins játszhassa az ifjú tehetséget. Már a lelépéssel fenyegetőzött mire a stúdió beleegyezett. A szerelmi háromszöghöz kellett egy nő. Susan Sarandon ráhajtott az áhított szerepre, ami nem csak sztárcsinálónak bizonyult, de közben még Tim Robbinsszal is tartósan összemelegedett. 

Clint Eastwood a '80-as évekkel lezártnak tekintette a Piszkos Harry-korszakát, azonban a Warner stúdió azzal a feltétellel adott szabad jelzést dédelgetett projektjének, Az elefántvadásznak, ha még egyszer jelvényt és fegyvert ragad. A zöldfülű lett Eastwood utolsó zsarufilmje. Nem a legdicsőbb búcsú, anyagilag és kritikailag egyaránt elmaradtak a fanfárok, mégis egy érdekes színfolt Eastwood nagy változások előtt álló pályáján. A furcsa párosokra épülő akció-vígjátékok népszerűségét a Párbaj a városbannal egyszer már megpróbálta kihasználni, ám ezúttal még jobban követte a Halálos fegyverrel tökélyre vitt formulát.

Autózgatás híres emberölések helyszínére a hátsó ülésen egy többszörös gyilkossal. Ezzel a sztorival könnyű lehetett felkelteni a stúdiók érdeklődését, különösen A bárányok hallgatnak gigantikus sikere után. A magyar változatban "A halál nem utazik egyedül" alcímmel kiegészített Kaliforniát eredetileg fekete komédiának szánták, ám a rendezésre felfogadott Dominic Sena képbe kerülésével fokozatosan komor thrillerré alakult át. A filmet a moziközönség így is elkerülte. Közben azért kapott pár kisebb díjat, ma már pedig leginkább arról nevezetes, hogy a szárnyait bontogató Brad Pitt sorozatgyilkost játszik benne.